|

Generali Open de France Lovasiskolák Világkupa versenyeLamotte-Beuvron 2009. 07. 23-24 Idén negyedik alkalommal indított a Magyar Póni Klub Szövetség díjugrató csapatot a Lovasiskolák Világ Kupa versenyén.
A már hagyományosnak nevezhető hazai válogató verseny eredménye alapján idén Molnár Gréta és Dorina, Jakli Norina és Szamek Dóra képviselhette Szövetségünket.
A csapatot Schaller Gábor vezette és segítette a verseny folyamán, kísérőként jelen volt és a protokoll feladatokat ellátta Vincze Zoltán versenybíró.
A verseny egy háromfordulós klasszikus csapatverseny volt. Schaller Gábor az elő- és középdöntőben nyugodt, precíz lovaglást kért a lovasoktól.
Az elődöntőben a magyar csapat hibátlan teljesítménnyel zárt. A komoly erőket felvonultató Belga és a hazai Francia csapat 4 -4 hibaponttal fordult, míg némi meglepetésre a török válogatott szintén nulla hibaponttal az élen fordult.
A verseny második napján került megrendezésre a középdöntő illetve a döntő. A török csapat előkelő helyezését -lovasai sorozatos apró hibái következtében- elveszítette. A Francia és Belga csapat a középdöntőben hibátlan teljesítménnyel végzett, szorosan a magyar csapat után. A magyar csapat tovább őrizte hibátlanságát.
A döntő pályája két kombinációval építve kifejezetten nehézre sikeredett. Azonos hibapontok esetén a kiírás értelmében a döntőben elért időeredmény dönti el a helyezéseket. A csapatok, jellemzően az időeredményre koncentrálva, nagy iramot lovagolva kockáztattak.
Lovasaink remek lovaglással, hibátlanságukat megőrizve nyerték a csapatversenyt. Belgium 4 hibaponttal a második, míg a házigazdák a döntőben sokat hibázva a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
Lovasaink győzelmének értékét növeli, hogy bérelt lovakon, azokat a versenyt megelőzően csupán kétszer lovagolva érték el ezt a kimagasló eredményt.
A póni Klub Szövetség köszöni a szülőknek a sok segítséget, amit a versenyt megelőzően és a verseny ideje előtt nyújtottak! |
|
Tovább...
|
|
|
Az idei nyár igen nagy meglepetést hozott számomra, ugyanis harmadmagammal lehetőséget kaptam, hogy a Magyar Póni Klub Szövetség képviseletében látogatást tegyek a gyönyörű Írországban.
Balogh Andrea, a Halasi Póni Klub versenyzője és Pap Dániel, aki velem együtt a Sóskúti Manók Póni Klub tagja, tartott velem. Hihetetlen izgalommal vártuk az utazást, ugyanis még egyikünk sem járt korábban a zöld szigeten, kíváncsiak voltunk miben különbözik az ír lovas élet a magyartól, vajon megfelelünk-e az ottani elvárásoknak. |
|
Tovább...
|
|
|
A Magyar Póni Klub Szövetség 2009. évben lehetőségeihez mérten támogatni kívánja a Magyar Lovas Szövetség korosztályos országos bajnokságain (díjugrató championátus, díjugrató ifi OB, military tanintézeti OB, military ifi OB, díjlovagló tanintézeti OB, díjlovagló ifi OB), a felnőtt military OB-n, valamint az Európa Bajnokságokon szereplő tagjait a következő módon: |
|
Tovább...
|
|
|
A 2009. évi tagdíj változatlanul 3000 Ft. Az internetes nevezési rendszerben nevezni csak a tagdíjak befizetése után lehetséges. A tagdíjak befizetésére a versenyeken nincs lehetőség, ezért kérünk mindenkit, hogy a tagdíjakat a Póni Klub bankszámlájára utalja át. Közleményként kérjük a lovas nevét és klubját feltüntetni. Amennyiben ez hiányzik a befizetés nem azonosítható, a lovas regisztrációját nem tudjuk aktiválni a nevezési rendszerben. Új tagok a „Belépési nyilatkozat” kitöltése és a tagdíj befizetése után kapnak regisztrációs számot, amivel nevezni tudnak. Bankszámlaszám: 11737076-20053608. Egyszeri, ideiglenes regisztrációs díjjal évi egy versenyre lehet nevezni, amelynek díja 1,000 Ft. Az ideiglenes kóddal a Póni Klub Országos Bajnokságokra nem lehet minősülni. Figyelem! A regisztrációs ügyek intézése hétköznapokon 9.00-15.00-ig lehetséges. Megértésüket köszönjük. |
|
1. A kezdő és haladó kategória meghatározásai Kezdő kategória: a) Díjlovaglás: Azok a lovasok, akik még nem indultak a Magyar Lovas Szövetség díjlovagló, díjugrató vagy lovastusa versenyén. Azoknak a lovasoknak, akik az előző évi Póni Klub Díjlovagló Bajnokságban indultak és 60% alatt teljesítettek, az első verseny előtt választaniuk kell, hogy 2009-ben a kezdő vagy a haladó kategóriában indulnak-e. b) Díjugratás |
|
Tovább...
|
| |
|
|
Eredményesen teljesítettek az ez évi Országos Bajnokságon a Sóskúti Manók!Megnyerték fiatal koruk (8-12) ellenére vágtában PDD (páros) mind a három érmet.Nameny Natalie és Pongrácz Lilian (arany) Veres Boglárka és Horváth Petra (ezüst) Dragán Petra és Bohácsi Adrienn (bronz) |
|
Tovább...
|
| |
|
|
Az idei évben harmadszor vett részt a Magyar Póni Klub csapata a Franciaországban megrendezett Generali Open de France elnevezésű versenyen, ami pónik, lovas klubok és amatőr lovasok számára van kiírva. A verseny minden évben Párizstól nem messze Lamotte-Beuvronban kerül megrendezésre a Francia Lovas Szövetség és a Francia Póni Klub szervezésében. A Francia Nemzeti Lovas Park hatalmas területén megszámlálhatatlan ugrópályán, négyszögben és különböző nehézségű tereppályákon folyik a küzdelem 9 szakágban. |
|
Tovább...
|
|
|
Újra teljes sebességre kapcsolhattak a Magyar Póni Klub Szövetség póni lovasai, a Kincsem-Parkban megrendezett 86. Galopp Derby napján, július 6-án, a Magyar Lóverseny Kft. meghívására. Két kategóriában indulhattak a pónik, a kis póniknak 400 méteres, a nagy póniknak 600 méteres távot kellett teljesíteni. Lovasaik mind a Póni Klub versenyzői, akik korábban már legalább PK2 díjugrató számban indultak, de többen közülük Póni Klub military versenyeknek is rendszeres résztvevői: |
|
Tovább...
|
|
|
|
|
|
|
|