Póni Klub B vizsga
A vizsga két részből áll, először az istállóban kell számot adni a gyakorlati és elméleti ismereteidről, majd a lovaspályán is bizonyítaniuk kell rátermettséged.
Ahogy elvárható, jelentős különbség van a C és B szint elméleti és gyakorlati ismeretei között. A „C” szintű lovas alapismeretekkel rendelkező, többnyire póni lovas. A „B” szintű lovas tudása mélyebb, többféle vérmérsékletű pónit és lovat is képes ellovagolni. Ülése biztosabb, mivel a testhelyzete kiforrottabb, jó alapokra épül. A „C” vizsgázó folyamatos felügyelet és segítség mellett tud az istállóban tevékenykedni, míg a „B” vizsgázónak csak néhány általános útmutatás kell, alapvetően önállóan és hatékonyan (gyorsan, gyakorlottan) tudja elvégezni a dolgát.
Mit kell tehát tudnod? Elméletben és gyakorlatban is ismerned kell a ló takarmányozásának szabályait, a lótakarók és fáslik használatát, a ló sérüléseinek ellátását, a lóápolás és patkolás alapjait, a biztonságos lószállítás feltételeit. Jellemezned kell a vizsgáztató által kijelölt ló testfelépítését, annak hibáival és erényeivel együtt. Beszélned kell arról, hogyan óvhatók meg a szerszámok, hogyan kell kialakítani egy nyergest, milyen felszereléseket használunk a különféle versenyszámokban.
A lovaglás vizsgán előbb saját lovad kell bemelegítened, majd egymás lovára kell felülnötök. Az idegen lóval egy rövid díjlovagló programot kell előlovagolni csizmára engedéssel, hátraléptetéssel, egyszerű ugrásváltással, majd beszélned kell arról, hogyan ment alattad a ló, milyen hibái, pozitívumai voltak. Ezt követően, már a saját lovaddal egy 90 cm magas díjugrató-pályát kell teljesíteni. Végül terep-akadályokat kell ugratni, nagyobb iramból.
A B vizsgázónak ismerni kell a szabályos jármódokat, minden jármódban ismernie kell a lábsorrendet, képesnek kell lennie arra, hogy érezze, és elmondja, hogy a ló mozgása szabályos-e. Képesnek kell lennie arra, hogy elmondja, vajon a lova szabadon, előre megy-e, egyensúlyban, ütemesen mozog-e. Ezért „gondolkodva” kell lovagolnod, fontos, hogy meg tudd mondani, mikor megy jól, mikor megy rosszul a lovad.
Hozzá kell szoknod, hogy pontosan lovagolsz, nem lehetsz elégedett, ha hanyagul hajt végre egy feladatot, vagy mozdulatot a lovad, de abba sem törődhetsz bele, ha valamilyen feladatot nem sikerül végrehajtani. Meg kell értened, hogy napi munka feladatai között milyen fontos a ló számára a laza száron való pihenés. Bármilyen lóra ülsz, el kell kezdened az érzéseid és a ló vérmérséklete szerint lovagolni, nem csupán „könyvből”.
Meg kell értened a három fő zablatípus – csikó, feszítő és pelham – működését, és azt, hogyan kell azokat beállítani. Képesnek kell lenned egy szárral és két szárral is lovagolni. Igen összetett feltételeknek kell tehát megfelelned, sokat segít, ha van már versenyrutinod és sok időt töltesz a lovak mellett.
- A Magyar Póni Klub Szövetség minden szinten tart vizsgát a közös edzőtáborok alkalmával.
- Kellő jelentkező esetén – azaz, ha van legalább 5-6 vizsgázó egy helyen - a lovasiskoládban is vizsgázhatsz. Ilyenkor a vizsgáztatók „házhoz” mennek.
- Fontos, hogy megtiszteld a vizsgát azzal, hogy tiszta, rendes ruházatban jelensz meg. B szinten ez azt jelenti, hogy világos lovaglónadrágban, lovagló ingben, zakóban, vagy Póni Klubos pulóverben vizsgázhatsz. Biztonsági kobak nélkül nem ülhetsz lóra, a terepen pedig csak akkor ugrathatsz, ha gerincvédő mellényt viselsz!
- B szinten a lovadat is elő kell készíteni: legyen jól ápolt, ne legyen rajta sár, istállópiszok. A fehér jegyek legyenek valóban fehérek, a pata legyen bekenve. A ló sörényét be kell fonni. A felszerelésed legyen tiszta, ép. Nézd meg a varrásokat, mielőtt vizsgázol: sérült felszereléssel nem enged lóra ülni a vizsgáztató.
- Bármilyen szintű vizsgára készülsz, kérj segítséget az oktatódtól, ha lehetőséged van, vegyél részt a Póni Klub által szervezett vizsga-előkészítő tanfolyamokon fontos, a póni és a lovas megjelenése. A pónid legyen ápolt, patája legyen bekenve. A sörényét és a farkát ezen a szinten már befonhatod. A felszerelésed legyen tiszta, ápolt. Mielőtt felülsz a lóra, ellenőrizd, hogy jól van beállítva a nyereg és a kantár, és hogy nincs-e rajta szakadás, sérülés. A ruházatod legyen tiszta, rendes.
- Fontos, hogy az elméleti és gyakorlati ismereteid az adott szintnek megfelelőek legyenek. Sokat segíthetnek a felkészülésben a Póni Klub jegyzetei, amelyeket a honlapról tölthetsz le, vagy témakörök szerint az LN Junior oldalain kísérheted figyelemmel.
| Vizsgakövetelmények letölthető formában |





